Szeretehiány – az álmatlanság gyökere A szeretethiány viselkedésbeli megnyilvánulásai

 

Az álmatlanság okai tágabb értelemben sokszor a gyerekkorban gyökereznek.
A szeretet, a bizalom, a melegség, az együttérzés, a szeretetteljes kíváncsiság vagy az odafordulás hiánya olyan életstratégiát, gondolkodásmódot és olyan hiedelmek berögződését váltja ki a szeretetlen emberből, melyek később „rossz szokásokká”, az élet torz és helytelen szemléletévé válnak. Ezeke a rossz szokások később olyan életmódot, életstílust eredményeznek, amely aztán tépelődéshez, folytonos agyaláshoz, családi, kapcsolati konfliktusokhoz, a stressz helytelen kezeléséhez vezetnek.
És már kész is az álmatlanság receptje…

De honnan tudhatod, hogy szeretethiányos vagy?

A szeretethiány egyértelmű jelei a következők:

 

 

 

 

Mi jellemző a szeretethiányos emberekre? A csendtől való félelem

– A szeretethiányos ember gyakran rengeteget beszél.
Mivel szomjazik mások figyelmére és elismerésére, minden alkalmat megragad, hogy mások ODAFIGYELJENEK rá.
Semennyi figyelem nem elég neki – állandóan beszél. Ha a szeretethiányos ember magas intellektussal lett megáldva, szeretné, ha mindenki látná, hogy ő milyen okos, művelt és tájékozott. Okoskodik. Véleményez. Tájékoztat és kérdez. Mindeközben elsiklik az érzései fölött (a saját és mások érzéseit is beleértve), mivel ez az a terület, ahol rettenetesen bizonytalan. Inkább mindent intellektualizál, véleményez és megpróbálja információszinten kezelni az érzéseket is.
Hiányzik belőle az együttérzés egyszerűen azért, mert nem ismeri önmagát, nem engedi meg magának, hogy a bánat, a bizonytalanság, a szomorúság, a harag stb. eluralkodjon rajta. Ezért ha a saját vagy mások érzéseivel találkozik, hirtelen rengeteg mondanivalója lesz… természetesen valami egészen másról….

“Csak nehogy vita legyen belőle!”

– A szeretethiányos ember sokszor nem mer konfrontálódni.
Ezért sem a véleményét nem fejti ki soha (főleg, ha különbözik a Tiédtől), sem az egészséges vitatkozás művészetét nem sajátította el. Mivel alapvetően hiányzik belőle a bizalom (hogy másokat érdekel a véleménye és nem kapnak azonnal dührohamot, ha a véleménye esetleg eltér a környezetétől), nem meri kifejezni a véleményét, kerüli a megnyilvánulást, a konfrontáció mindenféle formáját. Nem véd meg másokat vitás helyzetekben, sokszor saját magát sem.
A probléma ott kezdődik, hogy az élet arról szól, hogy mindannyian mások vagyunk: eltérő nézetekkel, igényekkel, véleményekkel. Én a kávét feketén szeretem, Te tejjel, én esténként olvasni szeretek, Te tévézni, én gyorsabb tempóban sétálok, Te a lassú, szemlélődő sétákért rajongsz, én a tengernél szeretek nyaralni, Te a hegyekben és így tovább. Az emberi együttélést NEM lehet konfrontáció nélkül megúszni!

“Én nem…” – félelem az újdonságoktól és a változástól

– A szeretethiányos ember gyanakvó, félős, bizalmatlan.
Ezért kizár a világából mindent, ami ismeretlen, kockázatos vagy picit is veszélyes. A konfortzónáján belül él, azon sosem merészkedik kívülre. Nem kóstol meg új ételeket, csípőből rávágja, hogy nem szereti. Nem ismerkedik új emberekkel, ő inkább a megszokott barátainál marad. Nem megy el új helyekre, nem fedez fel új országokat, földrészeket – ha mégis, ugyanazt eszi, mint itthon és csakis oda megy, ahová az idegenvezető mondja.
Ha hirtelen, váratlan helyzet éri, bizonytalan lesz és elutasító (akkor is, ha a váratlan helyzet számára kedvező, pl. barátok toppannak be bejelentkezés nélkül). Gyakran dührohamot kap, ha megváltozik az előre megbeszélt program, vagy felülbírálod az eddigi nézeteidet és az új tapasztalataid alapján mást gondolsz, mint amit korábban mondtál.
Emberi kapcsolatait a bizalmatlanság és a gyanakvás jellemzi, ez sokszor előítéletessé, merevvé, zárkózottá teszi. Csípőből véleményez, gyakran úgy kezdi a mondatait, hogy „én nem…” Gyakran hiszi azt, hogy róla beszélnek, mindent magára vesz, nem tud önmagától elvonatkoztatni. Nem tudja megkülönböztetni a haragot, a frusztrációt attól, amikor rá haragszanak. Ha káromkodsz egyet, mert valami idegesít, rögtön azt hiszi, hogy vele van bajod. A merevség, a kishitűség és a bezárkózás jellemzi.

Sértődés és manipuláció

– A szeretethiányos ember gyakran megsértődik.
Az összes elképzelhető dolgon képes halálosan megsértődni és nem rest éreztetni Veled, hogy gonosz, rosszindulatú, hálátlan ember vagy. Gyakran éri el úgy a céljait, hogy eléri, hogy bűntudatod legyen vagy szégyelld magad – akár csak azért, mert igényeid vannak, például éhes vagy és enni kérsz vagy mert szeretnéd, ha meghallgatnának. Sokszor bánt másokat, ám sosem ismeri el, hogy hibázott. Ám ha őt bántják, halálosan megsértődik és megpróbálja elérni, hogy mindenki rosszul érezze magát.

A szeretet koldusai – elismerésvadászat mindenáron

– A szeretethiányos ember szomjazik az elismerésedre.
Mindent meg is tesz, hogy az érdemeit kidomborítsa. Piros pontokat gyűjt. Sikereit, legyenek azok bármilyen aprók, rögtön a tudtodra adja. Szelfizik a facebookon, dicsekszik, vagy épp csak mellékesen megemlíti, milyen klassz süteményt sütött. Órákig tudna mások dicséretében sütkérezni, bármennyit dicséred, kevés neki.
A családjában, környezetében a kritikának nincs helye – semmilyen kritikát nem tűr. Ha bármilyen észrevételed van vele kapcsolatban, mindegy, milyen szépen és diplomatikusan fogalmaztad meg a kritikádat: megsértődik. Manipulál, napokig nem szól hozzád, vagy dühös lesz és csúnyán kritizálni kezd. Ugyanis minden ellenvéleményt támadásként érzékel és csúnyán visszatámad, mert megsértetted amúgy is bizonytalan és sérülékeny Én-képét.

 

Sérült kapcsolatok, a kötődés hiánya

– A szeretethiányos embernek vagy nagyon kevés kapcsolata van a külvilággal (mivel alapvetően rettenetesen bizalmatlan és elege van az emberekből), vagy éppen ellenkezőleg: túl sok.

Ugyanis mindig embereket akar maga köré, akik visszatükrözik az ő nagyszerűségét és szerethetőségét. Ám ha sikerül is kicskarnia visszajelzéseket, ezek nem elégítik ki, mindig újakat és újabbakat akar, amiket mindig újabb és újabb emberektől kaphat csak meg  – ezáltal “gyűjti” az ismeretségeket és látszatbarátságokat.

 

Játszmák felsőfokon

– A szeretethiányos embernek konfliktusokkal teli kapcsolatai vannak.
Mivel nem kommunikál őszintén és nyíltan, manipulációval és játszmákkal éri el céljait. Ez azonban sokszor konfliktushoz vezet, vagy legalábbis úgy érzed, nem akarsz a társaságában lenni.
A vele való kapcsolat „nehéz”, a szó minden értelmében. Ha rá gondolsz, sóhajtanod kell: ugyanis bármit teszel, az nem jó, számára valamiféleképp nem kielégítő és nem „elég”. Nem lehetsz elég jó az ő szemében és szereti éreztetni, hogy nem szereted eléggé. A kritikát nem bírja, ezért gyakran megsértődik – a sértődés a legfőbb fegyvere. Vagy egyszerűen csak odébb áll, és valaki mást keres, aki végre majd „szereti” őt.

 

Álbarátság, álszeretet

– A szeretethiányos embernek nincsenek barátai. Lehet, hogy számos ember veszi körül, de az őszinte, nyílt beszélgetések és az elköteleződés (a barátom vagy, ezért megbocsátok neked és kitartok melletted) hiányoznak ezekből a kapcsolatokból.

Semmi sem elég?

– A szeretethiányos ember lelke olyan, mint egy feneketlen zsák…
…ami felül bemegy (szeretet, figyelem, dícséret, jó szó, támogatás), az alul kifolyik. A társaságában úgy érzed, leszívtak, kimerültél, elfáradtál. Ugyanis bármennyit adsz magadból, az neki kevés – ellenben ő nem képes Neked adni semmit, tehát a vele való kapcsolat nem kölcsönös.

Úgy ad, hogy a többszörösét veszi vissza. Az emberi kapcsolatokban a kölcsönösség, a tisztelet, mások meghallgatása, elismerése, a másokhoz való kíváncsi odafordulás, a bizalom, a vélemények tiszteletteljes, diplomatikus kimondása, a konstruktív kritika segítő szándékú megfogalmazása számára ismeretlen fogalmak.

A szeretethiányos emberek nem tudnak pihenni.

– A szeretethiányos emberek nem tudnak pihenni.
Nem merik elengedni magukat, rikán érzik magukat felszabadultnak, boldognak, elégedettnek, nyugodtnak. Mivel megszokták, (magukévá tették) azt a véleményt, hogy ők “nem elég jók”, ezért folyton keresnek, kutatnak, bizonyítani akarnak. Jellmező rájuk egyfajta folytonos belső nyugtalanság, ami szünetelen cselekvésre készteti őket.

Nem tudnak csak úgy egyszerűen hátradőlni és élvezni a pihenést. Nem nyugszanak addig, míg úgy nem érzik: ma tökéletesen teljesítettek, elvégezték a feladataikat és (újra) bebizonyították önmaguknak és a világnak, hogy szerethetők. Az elégedettség, a nyugalom, a belső béke, a világgal való harmónia érzése csak fájdalmasan ritkán jön el – marad helyette a nyugtalanság, bizonyítási kényszer, a tökéletességre törekvés, az aggodalom, az agyalás, hogy hogyan csinálhatná a dolgait “még jobban”.
Emiatt jellemző rájuk a kimerültség, a túlhajszoltság és az ebből fakadó idegesség, nyugtalanság, türelmetlenség. Emberi kapcsolataik ezt a feszültségi szintet, agyonhajszoltságot és türelmetlenséget igen nehezen tolerálják és gyakoriak a konfliktusok, viták.

“Jó lesz nekem így is!”

– A szeretethiányos emberek gyakran túl puritánok.
Nem merik megengedni maguknak a drága dolgokat, szép ruhákat, drágább utazásokat. “Jó lesz nekem ez is!” – mondogatják. Folyamatosan úgy élnek, mintha nagyon szegények lennének, mindenből az olcsóbbat, az egyszerűbbet keresik még akkor is, ha sok pénzük van. Látszólag nem érdekli őket  a pénz, de valójában emögött a luxus, a pihenés és a jólét elutasítása húzódik meg – mivel úgy érzik, ők mindezt nem érdemlik meg.

“Olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem?”

– A szeretethiányos emberek nem gondoskodnak megfelelően önmagukról.
Szapulják, kritizálják, szidják magukat, túl keményen véleményezik önmagukat (és másokat), gyakran tépelődnek azon, hogy valamit nem csinálnak jól.
Könnyen befolyásolhatóak és hamar elbizonytalanodnak, nem képesek szilárdan kitartani a véleményük mellett és sokszor túl nagy hangsúlyt fektetnek másokéra. Iszonyú könnyű őket megingatni. Azonnal meghátrálnak, vagy legalábbis elbizonytalanodnak, mihelyt a környezetük bírálni kezdi a hobbijukat, öltözködésüket vagy bármi egyebet a viselkedésükben.
Nem mennek orvoshoz, ha betegek, nem mernek maguknak magas szintű szolgáltatásokat megfizetni, jó minőségű ételeket, ruhákat, drágább vitaminokat venni.
Hajlamosak testileg, lelkileg is elhanyagolni magukat – gyakran éppen amiatt, hogy kishitűek (úgysem tud rajtam pszichológus segíteni) vagy gyanakvóak és nem bíznak az orvosokban, természetgyógyászokban.

Impulzivitás és robbanékonyság

– A szeretethiányos emberek túl impulzívak.
Hirtelen, meggondolatlanul döntenek, szavaikat, döntétéseiket, vásárlásaikat nem gondolják át. Jellemző rájuk a hirtelen hangulatváltások, a munkahelyi változtatások, a csapongás. Impulzivitásuk miatt indulatosak, hirtelenek, türelmetlenek lehetnek, meggondolatlanul mondanak véleményt vagy bírálnak másokat. Emiatt sokszor kerülnek konfliktusokba, kényszerülnek magyarázatokra vagy bocsánatkérésre.

A szeretehiány tehát önbizalomhiányhoz, bizalmatlansághoz vezet – az illető nem tud önmagában megpihenni, a saját erőforrásait használni, hanem hajlamos azokat önmagán kívül keresni.
A jutalmazás, a dícséret, az odafordulás, az elnéző, jóindulató megértés nem csak másoktól érkezhet: magunktól is. Nem kell mindig másoktól várni azt, hogy figyeljenek ránk, büszkék legyenek ránk, megdícsérjenek vagy szeressenek. Természetesen minden embernek szüksége van külső megerősítésre, de nem mindegy, milyen mértékben.

Marilyn Monroet sokan bírálták pályafutása során: cicababának titulálták, szex-ikonnak, aki nincs megáldva színészi képességekkel. Élete során számtalan negatív, őt becsmérlő, lehúzó véleményt kellett végighallgatnia. És tudjátok, mit mondott minderre?

” Ha százezer ember mondaná is, hogy nem vagyok jó színész, akkor is tudnám, hogy jó színész vagyok!”

Nem kell mindig bizonyíték arra, hogy szerethető vagy! Hogy értékes vagy! Hogy okos, jóravaló, szorgalmas, becsületes, értékes ember vagy. Jó, hogy itt vagy! A szeretetet mindenki megérdemli – Te is! Van, aki nem így gondolja? Hát persze! Mindig lesznek olyanok, akik kritizálnak – mert aki keres csomót  a kákán, az talál! De Neked nem kellene félned. Csak figyeld a jeleket: a szeretet jeleit – és elégedj meg velük! Tudatosítsd magadban: megérdemled a pihenést!

“Rengeteg időm van!” Megérdemlem a pihenést!” Ezeket mondogasd magadnak!

 

Minden nap este gondold végig a napodat: mi az, amit jól csináltál? Mi az, amit rosszul? Milyen érzések kapcsoldónak ezekhez az élményekhez? Büszkeség, öröm, szégyen? A rossz érzéseket ne dédelgesd túl sokat: majd legközelebb másként csinálod. A jókat viszont raktározd el! Jegyzed meg! Sőt: jegyezd fel egy hála-naplóba! Kezdd a mondatot így: “hálás vagyok magamnak, mert…”

Zárásképp Weöres Sándor egyik verse jut eszembe, egy rövid párbeszéd:

Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz,
a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga,
és rózsaszirom-örvény leteper,
és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ –
Itt kimondhatod:
„Nem hiszek benned, Istenem!”
S a rózsaszirom-vihar mosolyog:
„De én hiszek benned: megelégszel?”