A mennyei prófécia
  
  ZSEBKALAUZ
  A KILENC
  FELISMERÉSHEZ
  
  James Redfield
  
  
  Fordította: Révbíró Tamás, 2002
  

  Mostantól mindig magunkkal hordhatjuk A mennyei prófécia foglalatát. Ebben a különleges zsebkiadásban minden idők egyik legnagyobb sikerű spirituális könyvének szerzője, James Redfield összefoglalja és tömören elmagyarázza a kilenc felismerést. Ez az apró kötet mindenhová elkísérheti az olvasót, így a változó világban, a kibontakozó kalandok sorában bármikor hozzá fordulhatunk.
  
  

  Bevezetés
  
  A mennyei prófécia először szerzői magánkiadásban jelent meg, 1993-ban, ezt követte 1994-ben a Warner Books-féle kiadás. A könyv nagy népszerűséget szerzett, Észak-Amerikában több mint hárommillió példányban kelt el, és harmincnál is több nyelvre fordították le. A hatalmas olvasótábor furcsa módon nem a reklám hatására szerveződött, hanem szájhagyomány útján: az olvasók, akik megszerették, ahhoz is vették a fáradságot, hogy ajánlják másoknak.
  
  Nem csoda, hogy sokan kérdezik: mit jelenthet ez a szokatlan siker? Mi lehet a jelenség magyarázata? Mi az a szellemiség, amit a könyv képvisel? Be kell vallanom: bizonyos mértékig én is ugyanolyan tanácstalan vagyok, mint bárki más.
  
  A könyvben azt akartam megírni, mit jelenthet a spiritualitás keresése napjainkban: olyan kalandot, amelyben a személyes tapasztalatok összeszövődnek a földkerekségen kibontakozó spirituális ébredés új eszméivel. Úgy éreztem, hogy ez az "új tudatosság" tömeges "felismerések" vagy "megvilágosodások" formájában nyilvánul meg az emberi kultúrában.
  
  Ma már tudom, hogy ezek a felismerések valójában az emberi pszichében élő archetípusok, a spirituális megértés iránti igény mutatkozik meg bennük. A mennyei prófécia cselekménye azért jelent sokat, mert azonosulni tudunk a regény szereplőinek érzékleteivel, belső változásaival. A könyv olyan életformát jelenít meg, amely lényünk legmélye számára ismerős. Más szóval: a felismeréseket azért érezzük vonzónak, mert valamennyien egy időben éljük át őket.
  
  A könyvben megjelenő magyarázatok A mennyei prófécia kilenc felismerését foglalják össze. Mindenképpen érdemes áttekinteni a jelenséget, hogy elgondolkodjunk, vajon hová vezet bennünket.
  
  

  Az első felismerés
  A KRITIKUS TÖMEG
  
  Új spirituális ébredés zajlik az emberi kultúrában: egyre több ember érzi úgy, hogy élete titokzatos véletlenek irányítása nyomán spirituális irányba fordul, és ezeknek az embereknek a száma kezdi elérni a kritikus tömeget.
  
  Az első felismerés erről az ébredésről szól, és a mindannyiunk életében előforduló titokzatos véletlenekre összpontosít. Évszázadokon át természetesen a vak szerencse játékának tartottuk az ilyen eseteket, és nem tulajdonítottunk jelentőséget nekik. Ám ha tekintetbe vesszük létünk spirituális dimenzióját, és megnyitjuk elménket, olyan jelenségeket tapasztalunk, amelyeket már nem lehet legyintéssel elintézni. Miért van az, hogy reggel felébredve első gondolatunk egy rég nem látott barátunk, és később a nap folyamán váratlanul jelentkezik az illető? Miért van az, hogy egy véletlen találkozás hatalmas változást idézhet elő karrierünkben, kapcsolatainkban, rejtett tehetségeink kibontakoztatásában?
  
  Carl Jung, a svájci pszichológus szinkronicitásnak nevezte el az életben előforduló jelentős véletlenek jelenségét. Ha megállunk, és elgondolkodunk ezeken az eseteken, óhatatlanul arra a következtetésre jutunk, hogy ezek az életünkben érvényesülő isteni erő közvetlen megnyilvánulásai. Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítjuk. Életünknek, sorsunknak célja van, és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abba az irányba terelget bennünket.
  
  A szinkronicitás visszatekintve figyelhető meg különösen könnyen: ha végiggondoljuk életünk sorsfordulóit, a személyiségformálásunkat elindító családi hátteret, az érdeklődési körünk kialakításában, iskolaválasztásunkban szerepet játszó embereket, az útelágazásokat, ahol döntéseink oda juttattak, ahol most tartunk.
  
  A jelenben sokkal nehezebb állandóan ébren tartani ezt a tudatosságot. Kivel találkozunk ma? Milyen információ jut el hozzánk, hogy esetleg fordulatot hozzon életünkbe?
  
  Azonnal arra törekszünk, hogy jobban megértsük a folyamatot, és többet tudjunk meg arról, hová vezetnek ezek a titokzatos véletlenek. Még az a kérdés is megfordul a fejünkben: léteznek ezek egyáltalán? Vajon valóban olyan fontos felfigyelni a szinkronicitás eseteire? Ezek a kérdések közvetlenül vezetnek el a második felismeréshez.
  
  

  A második felismerés
  A TÁG JELEN
  
  A új spirituális ébredés teljesebb világkép kialakulását jelenti, ez váltja fel a több száz év óta érvényesülő világias szemléletet, amely a túlélésre és a kényelemre helyezte a hangsúlyt. A technikai fejlődés fontos lépés volt ugyan, de az életünkben megjelenő véletlenek tudatosítása nyomán válhatunk nyitottá arra a tudásra, amely megmutatja, mi az ember célja ezen a bolygón, és mi is a világmindenség lényege.
  
  A második felismerés akkor következik be, amikor megértjük az ébredés történelmi jelentőségét. Amikor belátjuk, hogy évszázadokon keresztül a világias élet álmát álmodtuk, és a "mennyei pillanatok" tudatosítása valójában felébredés az anyagi biztonság és kényelem elsődlegességéről szóló tévképzetekből.
  
  Az európai reneszánsz akkor kezdődött, amikor az emberek már nem bíztak a középkori egyházban, nem hitték, hogy a papok képesek lennének feltárni a spirituális valóságot. A tudomány kapott megbízást arra, hogy vizsgálat alá vegye a világot, és fölfedezze számunkra a spiritualitás lényegét. A tudósok egészen a legutóbbi időkig csupán azoknak az erőknek a kutatásával foglalkoztak, amelyek szerintük a világ működését szabályozzák.
  
  Csakhogy az egyház tekintélyvesztésével odalett a biztonságérzet is, és ez mély egzisztenciális válságot idézett elő. Mi az emberi élet célja? A létbizonytalanságon azzal próbáltunk enyhíteni, hogy új célt tűztünk magunk elé: a fizikai haladást. Elhatároztuk, hogy berendezkedünk bolygónkon, és jobbítunk életkörülményeinken - legalábbis addig, amíg a spirituális igazság napvilágra nem kerül.
  
  Az ipari forradalom idején számos nagy technikai előrelépést tettünk, s ezalatt tudatunkban lassan átalakult a "fejlődés" szó jelentése. Szinte teljesen kiveszett belőlünk a spirituális tudásra való igény. Világi dolgokkal foglalkoztunk, elfogadtuk az illúziót, amely szerint racionális és kiszámítható világegyetemben élünk, itt a véletlenek semmit sem jelentenek.
  
  A huszadik század utolsó évtizedeiben, amikor már teljesen a tudomány vette át az irányítást, ez a spirituális titokzatosságtól megfosztott világszemlélet kezdett széthullani. A második felismerést akkor sajátítjuk el, ha megértjük, hogy a történelem folyama hozott bennünket ide, ahol az új, titokzatosságokkal teli világnézet bontakozik ki.
  
  

  A harmadik felismerés
  AZ ENERGIA
  
  Most éljük át azt a felismerést, hogy világunk nem anyagból, hanem dinamikus energiából áll. Minden, ami létezik, szent energiamező, amelynek érzékelésére, intuitív felfogására képesek vagyunk. Mi több, az emberek képesek ezt az energiát kivetíteni, ha figyelmüket a kívánt irányba fordítják (ahol a figyelem, ott az energia), így befolyásolják a többi energiarendszert, és megszaporíthatják az életben előforduló jelentős véletleneket.
  
  A huszadik század kezdetén Albert Einstein munkássága kongatta meg a harangot a régi, világias felfogás fölött. A tudomány a tizennyolcadik század közepe óta Isaac Newton mechanikus elméleteihez igazodva szemlélte a világot. Newton szerint az anyag és az anyagot alkotó atomok egyaránt szilárdak, és az anyagi dolgok kölcsönhatását örök természeti törvények szabályozzák.
  
  Newton azt tartotta, hogy világunk óraműszerű pontossággal működik. Ebben a rendben minden esemény valamely megfigyelhető fizikai ok következménye, ahogyan az egymáshoz koccanó biliárdgolyók pályája is szabályos, kiszámítható. A galaxisok, a csillagok, a bolygók szabályszerű mozgását a gravitáció ereje határozza meg: a tömegvonzásé, amely a kisebb égitesteket a nagyobbak körüli keringésre kényszeríti. Newton felfogása azt az illúziót keltette, hogy a világban nincs helye rejtélynek.
  
  És akkor Einstein néhány megdöbbentő felismerés hatására feje tetejére állította a világot. Bebizonyította, hogy az anyag végső soron egyáltalán nem szilárd, hanem valójában formákba sűrített energiából áll. Einstein többi felfedezése ugyanilyen döbbenetesnek bizonyult. Az idő nem állandó, hanem a testek tömegétől és sebességétől függően változik. Mások olyan fizikai kísérleteket hajtottak végre, amelyekben a részecskék egyszerre két helyen tartózkodtak, vagy olyan helyen jelentek meg, ahol ez a newtoni világkép szerint lehetetlen lett volna.
  
  Lassanként nyitottá váltunk az univerzum igazi rejtélyeire. Dinamikus energiamezőkből álló világegyetemben élünk - a világ dinamikus, és ez miránk is vonatkozik. Mi magunk is bonyolult energiarendszerek vagyunk, energiamezőnk tágabb, mint ameddig a fizikai testünk terjed: képes más energiarendszereket megérinteni, befolyásolni.
  
  

  A negyedik felismerés
  HARC A HATALOMÉRT
  
  A emberek igen gyakran elszakítják magukat az energiarendszer felsőbb forrásától, ezért gyengének és bizonytalannak érzik magukat. Az energia megszerzése érdekében hajlamosak vagyunk másokat manipulálni, sőt arra kényszeríteni, hogy figyelmüket - s vele az energiát - felénk fordítsák. Ha sikerül ezzel az eszközzel hatalmat szerezni az emberek fölött, úgy érezzük, hogy megerősödtünk, ők azonban gyengébbnek érzik magukat, és nemritkán visszavágnak. A ritka emberi energiáért folytatott harc az oka minden konfliktusunknak.
  
  Korunk nagy pszichológusai - Carl Jung, Otto Rank, Norman O. Brown és Eric Berne - megmutatták, hogy cselekedeteinket nagyrészt a mély bizonytalanság motiválja. Magányosak vagyunk, abból igyekszünk biztonságot meríteni, hogy mások elfogadnak bennünket. Érezni akarjuk, hogy a többi ember elismeri tudásunkat, pozíciónkat, sőt meghajlik előtte. Az elfogadást finom mesterkedésekkel igyekszünk kicsikarni: manipuláljuk környezetünk gondolatait, véleményét.
  
  Ha megnézzük a dolog gyakorlati részét, ráismerhetünk az élményre. Magunkra maradva gyakran szorongunk, gondolataink összezavarodnak, saját értékeinket, helyzetünket bizonytalannak látjuk. Amikor azonban olyasvalakivel vagyunk, aki figyel ránk, aki érdeklődéssel hallgatja mondanivalónkat, erőt érzünk, emelkedett könnyedség vesz rajtunk erőt. Elménkben simán áradnak a gondolatok, tisztán érezzük önazonosságunkat. Ez az érzés egyszerre mozgat és csalogat bennünket. Kisgyermekkorunk óta tanuljuk az emberi kapcsolatok fortélyait, hogy minél hatékonyabban vehessük rá az embereket: a mi akaratunknak vessék alá magukat.
  
  Mindannyian átéltünk már olyat, hogy valaki igyekezett megérteni önazonosságunkat, felmérni tudásunkat, de csak azért, hogy összezavarjon, és a hatalmába kerítsen. Amikor pedig ellenálltunk a leértékelődésünket célzó törekvésnek, nézeteltérés, sőt tartós rossz viszony lett az eredmény.
  
  Ez a negatív interakció gyakori az emberi kapcsolatokban, de ma már, az energia dinamikája szemszögéből nézve, jobban értjük, mi történik ilyenkor. Amikor arra kényszerítünk valakit, hogy beadja nekünk a derekát, valójában megcsapoljuk az energiakészletét, hogy önmagunk számára energiabőséget teremtsünk. Most már tudjuk azonban, hogy ha energiatöbbletre van szükségünk, nem kell feltétlenül másoktól elnyernünk. Rendelkezésünkre áll egy másik forrás: a spirituális energia kiapadhatatlan forrása, tökéletes biztonságunk záloga.
  
  

  Az ötödik felismerés
  A MISZTIKUSOK ÜZENETE
  
  A bizonytalanságnak, az erőszakosságnak egyszeriben vége, ha rácsatlakozunk az isteni energia belső forrására - ezt a kapcsolatot minden vallás ismeri, a misztikusok régen leírták már. A kapcsolat meglétét könnyedség, lebegés és az állandó szeretet érzése jelzi. Ha ezek az ismérvek megvannak, a kapcsolat valóságos. Ha nincsenek, színlelt kapcsolattal van dolgunk.
  
  Minden vallásban megtalálhatók a misztikus gondolkodók, akik az egyházi dogmák mögé tekintve igyekeztek felderíteni ezt a gyakorlati, belső igazságot. E misztikusok üzenete közös: mindenkinek módjában áll kapcsolatot teremteni az isteni energiával. Meg kell hoznunk a tudatos döntést, hogy nyitottá válunk e kapcsolat számára, de ez a döntés csak egészen mélyről fakadhat, és teljesen át kell éreznünk.
  
  A misztikusok leírást adtak e kapcsolat élményéről, és ránk hagyták a pontos ismérveket, amelyekhez saját élményünket hozzámérhetjük. Először is a könnyűség érzéséről beszélnek: arról, hogy az ember úgy érzi, mintha lebegne. Egyes misztikusok az elragadtatás állapotában állítólag valóban levitáltak, azaz fölemelkedtek a földről.
  
  Az élmény másik ismertetőjegye az eufória, a mámoros öröm és a béke - olyan béke, amely független az ember életkörülményeitől, amely felszabadítja a lelket mindenfajta kötődés vagy következmény alól. Az így felszabadult ember a lelkiismerete szerint cselekszik, aszerint alkot.
  
  Végül pedig az istenséghez fűződő igazi belső kapcsolat leggyakrabban emlegetett ismérve: a szeretet érzése. Ez az élmény nem pusztán annyit jelent, hogy az embernek "szeretnie kell valakit", hanem a szeretet állapotának tényleges átélését jelenti. Ezt az élményt sokan félreértik: az emberek többnyire úgy gondolják, hogy a szeretetnek mindig van tárgya. Szerethetjük a házastársunkat, a gyermekünket, szerethetünk egy ételt, egy tevékenységet...
  
  A misztikus szeretet érzésének azonban nincs tárgya. A misztikus szeretet az Istennel való állandó kommunikáció.
  
  Ezek az ismertetőjegyek árulják el, hogy nyitottak vagyunk-e a belső forrásból áradó energiára. Ha ezt a kapcsolatot megtapasztaltuk, többé nem lehet félreismerni. Erőt és energiát merítünk belőle, és nem a többi embertől felénk irányuló figyelemből, megbecsülésből, hanem saját belső forrásunkból, amely spirituális feladatunk megtalálásában segít bennünket.
  
 
  A hatodik felismerés
  TISZTÁZNI A MÚLTAT
  
  Minél többet merítünk ebből a forrásból, annál jobban érzékeljük azokat az időszakokat, amikor a kapcsolat - többnyire stresszhelyzetben - mégis megszakad. Ilyenkor megfigyelhetjük önmagunkat, megállapíthatjuk, milyen eszközökkel igyekszünk energiát lopni másoktól. Ha manipulációinkról tudomást szerzünk, az energiaforráshoz fűződő kapcsolatunk tartósabbá válik, így több alkalmunk nyílik felfedezni életfeladatunkat, spirituális küldetésünket - azt a lehetőséget, amely egyedül reánk vár, amellyel csak mi járulhatunk hozzá a világ fejlődéséhez. Ha egyszer megtaláltuk önmagunkban az isteni energia belső forrását, azonnal megismerjük azokat a pillanatokat, amikor a kapcsolat elvész. Ez általában olyankor fordul elő, ha stressz alatt állunk, vagy szorongás vesz erőt rajtunk, ha úgy érezzük, hogy életünk irányítása kicsúszik a kezünkből.
  
  Ilyen alkalmakkor, ilyen körülmények között fedezhetjük fel önmagunk működésében azt a jellegzetes stílust, ahogyan megpróbáljuk irányítani a többi embert - a "hatalmi drámák" valamelyikét, vagy egyszerre többet is. A különböző stílusok a passzivitástól az agresszivitásig terjedő skálán helyezkednek el. Ha például bűntudatot akarunk ébreszteni valakiben, és arra hivatkozunk, hogy nem törődik velünk eleget (ő pedig bedől ennek, és lelkiismeretét úgy igyekszik csitítani, hogy minden figyelmével felénk fordul), ezt a működési módot nevezzük "szegény én"-nek.
  
  Használhatunk kevésbé passzív eszközöket is a mások feletti hatalom megszerzéséhez: távolságtartással, titkolózással, homályos célozgatással - abban a reményben, hogy ezzel felkeltjük valaki kíváncsiságát, aki majd érdeklődni, kutatni, faggatni kezd, így meríthetünk energiát az illető ránk irányuló figyelméből. Ez a "zárkózott" hatalmi drámája.
  
  Ennél több agresszivitás van a hatalmi drámák harmadik fajtájában; az ilyen ember kötözködik, állandóan a hibát keresi másokban, zavarba hozza az embereket, és arra készteti őket, hogy mindig résen legyenek, különben éles megjegyzéseknek teszik ki magukat - ez a "vallató" módszere. Végül pedig a hatalmi drámák közül a legagresszívabb a "megfélemlítő", aki félelemben tartja környezetét, hogy mindenki rá figyeljen, és elszedhesse energiájukat.
  
  Ha el akarjuk kerülni, hogy a drámák csapdájába essünk, fel kell ismernünk saját módszereinkben a hatalmi drámát, nemritkán egyszerre többet is, és minden egyes alkalommal, ha ilyenhez folyamodunk, tetten kell érnünk önmagunkat. Hogy miért? Mert ha teljesen tudatosítjuk módszereinket, megszabadulunk a tudattalan beidegződésektől, s így egyre tovább maradhatunk kapcsolatban a belső energiaforrással, egyre tovább a bizalom és a szeretet állapotában, így leszünk nyitottak arra, hogy felismerjük igazi életcélunkat, spirituális küldetésünket.
  
  Ha hatalmi drámánkat már teljesen tudatosítottuk, és a belső energiaforrással tartós a kapcsolatunk, akkor már eléggé szabadok vagyunk ahhoz, hogy őszintén vegyük vizsgálat alá önmagunkat és életünket. Először meg kell állapítanunk, hogy gyermekkorunkban a családi kapcsolatok dinamikája miként erősítette hatalmi drámánkat: hogyan zajlott a hatalmi harc a családtagok között. Ezután gyerekkorunk vizsgálatában meghatározhatjuk a harcok hátterében rejlő spirituális célt.
  
  Kissé távolodjunk el gondolatban, és tegyük fel a kérdést: miért éppen ott voltam? Az élet mely területei iránt váltam érzékennyé? E kérdés teljes feltárásához szüleink életét is szemügyre kell vennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: Mi az, amit apám képviselt? Mit ért el, miben volt erős? Mi az, amit szeretett volna elérni az életben, de sohasem sikerült?
  
  Ugyanígy meg kell vizsgálnunk anyánk életét is, vele kapcsolatban is fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket. Miről szólt az élete? Mit akart elérni, függetlenül attól, hogy végül is sikerült-e?
  
  Ezekből az elemzésekből meghatározhatjuk azt a közeget, amelybe születtünk: megismerhetünk két nézőpontot, amelyeket eredeti szándékunk szerint még gyermekkorunkban akartunk magunkévá tenni. Spirituális szempontból két életszemlélet tárul elénk, amelyek bizonyos mértékig eltérnek egymástól, sőt talán éppen ellentétesek. Mi pedig pontosan azért születtünk ide, hogy feloldjuk a két szemlélet ellentéteit, és magasabb szinten szintetizáljuk őket.
  
  Ez az a spirituális folyamat, amelyben a nemzedékek továbbfejlesztik és igazabbá formálják az elődeiktől örökölt valóságot. Egész életünk arról szól, hogy egységbe hozzuk a gyerekkorunkban megismert igazságokat, és folyamatosan egyre magasabb szintre fejlesztjük, míg végül a magunk igazságának továbbadása válik küldetésünkké. Ha megértjük ezt az igazságot, belátjuk, hogy életünk minden élménye, az összes szinkronisztikus esemény mind-mind erre a küldetésre készített fel bennünket. Ez a mi saját módszerünk a világ felemelésére.
  
  

  A hetedik felismerés
  BEKAPCSOLÓDNI A FOLYAMATBA
  
  Személyes életfeladatunk megismerése által haladhatunk tovább sorsunk beteljesítésében, így bővül életünkben a jelentős véletlenek folyamata. Megfogalmazódik bennünk egy kérdés, majd álmaink, képzeletünk, intuícióink elvezetnek a válaszig, amelyet általában egy másik ember bölcsessége ad a kezünkbe.
  
  Ha felfedeztük az igazságot, amelynek továbbadása a mi feladatunk - ez a mi egyéni válaszunk arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben -, a szinkronicitás hatása rendkívüli mértékben felerősödik. Van, aki küldetése megismerése után pályát változtat. Mások azt tapasztalják: épp a megfelelő helyen vannak ahhoz, hogy igazságukat továbbadják. Ismét mások megmaradnak régi szakmájukban, és hivatásukat melléktevékenységként teljesítik be. Akármilyen stádiumban találjuk magunkat, látni fogjuk, hogy a szinkronisztikus események egytől egyig az életfeladat teljesítésének irányába terelnek bennünket.
  
  Egyre világosabban látjuk, hogyan jönnek létre ezek a titokzatos véletlenek. Először az intuíció jelentkezik, valamiféle megérzés, talán egy mentális kép arról, hogy valamit mondunk valakinek, vagy elmegyünk egy bizonyos helyre, elkezdünk valamit. Néha nem is látjuk át a teljes képet. Amikor azonban a megérzést követve cselekedni kezdünk, amikor újabb, sorsszerűnek érzett események történnek, fokozatosan kirajzolódik, miért is sugallta intuíciónk, hogy tegyük meg azt az első lépést. Minden esemény újabb intuíciókat teremt, szinte kézen fogva vezetnek bennünket oda, ahol elmondhatjuk igazságunkat, ahol sok embernek éppen a mi üzenetünkre van szüksége, és az is önként kínálkozik, hogy milyen kommunikációs módszert használjunk.
  
  Utunk meghatározásában különösen sokat jelentenek az álmok. Minden álom történetet mesél el, van cselekménye, szereplői, vannak benne események. Bármilyen különös legyen is az álom, a cselekménye mindenképpen kielemezhető. Mit mondtak a szereplők? Milyen érzelmeket nyilvánítottak meg? Mire törekedtek? Ki vagy mi elől menekültek? Vetítsük az álom eseményeit saját életünkre. Milyen hasonlóságot fedezünk fel? Vajon ugyanez történik az életünkben is, csak nem vettük észre? Az álom cselekménye talán olyasmit jelez, amit meg kellene próbálnunk? Vagy épp ellenkezőleg: olyasmit mutat, amit minden körülmények között el kell kerülnünk?
  
  Mindig, mindenütt várjuk felkészülten az üzeneteket.
  
  

  A nyolcadik felismerés
  AZ INTERPERSZONÁLIS ETIKA
  
  Az útmutató véletlenek áramlatát tovább fokozhatjuk, ha "felemelünk", energiával gazdagítunk mindenkit, aki belép az életünkbe. Vigyáznunk kell, nehogy szerelmi kötődéseinkben elveszítsük a belső kapcsolatot. Mások felemelése különösen csoporthelyzetben hatásos, amikor a csoport minden egyes tagja élvezheti a többiek energiáját. Különösen fontos ez gyermekek esetében, biztonságérzetük fokozása, fejlődésük elősegítése érdekében. Ha mindenki arcán megtaláljuk a szépséget, legbölcsebb énjükig emelhetjük az embereket, és megnöveljük az esélyét annak, hogy újabb szinkronisztikus üzenet jut el hozzánk.
  
  Életünk véletlenjei küldetésünk beteljesítése felé vezetnek, és egy idő után arra is felfigyelünk, hogy a szinkronisztikus üzenetek többsége más emberektől érkezik. Amikor épp a legjobb pillanatban jut el hozzánk a leginkább szükséges információ, akkor leggyakrabban a mások kimondott vagy leírt szavai által, és néha egészen valószínűtlen körülmények között jut a tudomásunkra.
  
  Felmerül azonban a kérdés: vajon hány véletlen találkozást szalasztunk el csupán a félszegségünk miatt, mert kínosnak érezzük, hogy reagáljunk egy idegen ember barátságos megjegyzésére, vagy magunk kezdeményezzünk beszélgetést?
  
  Megtanuljuk, hogy figyeljünk a legapróbb lehetőségre is, amikor fontos üzenetet kaphatunk, mert tudjuk már, hogy ilyen akárhonnan jöhet.
  
  Sőt ezen túl még azt is megtanuljuk, hogy figyelmünk erejével felemelhetjük azokat, akiknek útja keresztezi a miénket - energiát adhatunk nekik, hogy maguk is nyitottabbá váljanak, tisztábban láthassák eszméiket, s így nagyobb eséllyel adjanak át fontos igazságokat nekünk. A "felemelés" technikája abból áll, hogy különleges módon tekintsünk az illető arcára. Képesek vagyunk ugyanis embertársaink arcán meglátni a felsőbb ént, az ihletett személyiséget, az istenség jelenlétét. Ezt az interperszonális etikát csoporthelyzetben is alkalmazhatjuk. Ha a csoport minden tagja ezzel a módszerrel emeli fel azt, aki éppen beszél, rendkívüli energiaszint érhető el, bámulatos tisztánlátás lehet az eredmény. Ha e felismerést követjük, szülőként, tanítóként, sőt szerelmi kapcsolatainkban is magasabb, spirituális tartalmakat jeleníthetünk meg. Ha az emberek tudatosan helyezik spirituális alapokra az egymás közti érintkezést, a kultúra egyre növekvő intenzitással válik teljesen spirituális jellegűvé.
  
  

  A kilencedik felismerés
  AZ ÚJ KULTÚRA
  
  Miközben mindannyian a spirituális küldetésünk beteljesítése felé vezető úton járunk, a fennmaradásunkat szolgáló technikai eszközök egyre fejlettebbé válnak, az automatizálás egyre magasabb szinten működik, így az emberek személyiségük fejlődésére fordíthatják figyelmüket. Ez a szinkronisztikus fejlődés egyre magasabb energiaszintre emeli az embereket, míg végül testünk is spirituális formát ölt, és a létezésnek ez a dimenziója egyesül a túlvilág dimenziójával, így a születés és halál körforgása befejeződik.
  
  Miután megtanultuk, hogyan maradjunk kapcsolatban az isteni energia belső forrásával, és hogyan kövessük spirituális küldetésünket, az emberi kultúra is tovább fejlődik. A kilencedik felismerés annak tudatosítása, hogy milyen pályán halad a kultúra fejlődése.
  
  Egyes szakértők előrejelzései szerint a huszonegyedik században a kultúra oly gyorsan változik, hogy az átlagember is többször változtat pályát, esetleg egész karrierjét is többször újra kezdi élete során. A számítógépek és a többi technikai eszköz jóvoltából az információ kora köszönt ránk, az ipari termelés korát magunk mögött hagyjuk. Figyelmünket nem a civilizáció fennmaradásához szükséges javak gyártására összpontosítjuk majd, hanem arra, hogy gyorsan eldönthessünk, mit mikor állítsunk elő, és hogyan állíthatjuk elő gyorsabban.
  
  Spirituális fejlődésünk további folyamán egyre nagyobb mértékben növekszik majd a közszükségleti cikkek előállításának automatizálása, így az egyes emberek mind többet foglalkozhatnak spirituális céljuk elérésével. Intuíciónkat követve megtanuljuk, hogyan legyünk a megfelelő időpontban a megfelelő helyen, hogy saját igazságainkat átadhassuk a többi embernek. Azokat, akik szinkronisztikus információt hoznak nekünk, megjutalmazzuk. Mire az automatizálás folyamata befejeződik, az adakozás spirituális gyakorlata válik a gazdasági élet fő hajtóerejévé.
  
  Az élet ekkor már teljesen a másokkal való szinkronisztikus kölcsönhatásban folytatott, személyes spirituális fejlődésről szól majd. Ahogy egyre magasabb energiaszintre lépünk az "interperszonális etika" által, testünk is egyre magasabb rezgésállapotot ér el, míg végül itt a földön válunk tisztán spirituális lényekké. Amikor ez bekövetkezik, már nemcsak a fizikai dimenzióban élünk majd, hanem a túlvilág dimenziójában is. Ilyenformán a két dimenzió eggyé válik, a születés és a halál körforgása véget ér.
  
  

  A JÖVŐ KÉPE
  
  Mi, emberek döntjük el, milyen jövőt teremtünk magunknak. Választhatjuk a bennünk élő spiritualitás útját, megtalálhatjuk célunkat annak kutatásában, hogy kik vagyunk és milyen lehetőségek állnak előttünk, de megtehetjük azt is, hogy a félelem falai közé zárjuk önmagunkat.
  
  A tudomány lépten-nyomon figyelmeztet arra, hogy az emberi társadalom nem haladhat tovább a jelenlegi, felvilágosulatlan úton: hogy ha továbbra is a megszokott módszereinket alkalmazzuk, a Föld végül túlnépesedik, a természeti környezet elpusztul, testünk megtelik mérgekkel, és végzetes éghajlati változások mennek végbe a bolygón. A tudósok súlyos földrengéseket és fokozódó vulkáni tevékenységet jósolnak. A gazdasági visszaesés következtében a kormányzatok rendelkezésére álló összegek megcsappannak, emiatt növekszik az erőszak, a bűnözés, az elidegenedés.
  
  Mindezekkel egy időben, miközben a világ a legrosszabbra számít, egyre növekszik azoknak a száma, akik megértették az alternatívát: a spirituális út lehetőségét. Bizonyos értelemben a szembenálló vélemények polarizációja megy végbe, és egyértelmű lett a kérdés: megadjuk-e magunkat az apokaliptikus jövőképnek, és a rövid távú, önérdekű gondolkodást folytatjuk-e, vagy tudatosan vállaljuk a szeretetben épülő, spirituális célokban megtestesülő jövőt? A magam részéről úgy érzem, közeledünk a nagy vízválasztóhoz, a főszereplők már a helyükön vannak.